– Imre, mi késztetett a konstrukció és koncepció továbbfejlesztésére, megváltoztatására?
– 1983-84-ben már belsőépítő iparművészként dolgoztam, de rengeteg munkám feküdt a hajóépítésben ahhoz, hogy veszni hagyjam. Mivel a Sudár Komfort túlzottan „individuális” volt, kevesek ízlését és vitorlázási igényeit elégítette ki, csábított barátaim elképzelése, hogy építsünk egy modernebb, sportosabb balatoni változatot is, melyet érdemes sorozatban gyártani. A megoldás kézenfekvő volt. A Komfort héját körülbelül 25 centiméterrel alacsonyabbra vágtuk, tükrét előredöntöttük és nem hátra, ezenkívül építettünk hozzá egy szép vonalú, sportos fedélzetet. A hajó Sudár III. néven futott, később Numero Uno névre keresztelték, szépen felújítva ma is ékessége a tihanyi MÁK kikötőnek. Bombasiker volt! 1985-ben, az első évben tizennégy hajó épült az akkoriban divatos önépítős konstrukcióban. Ekkor vált a Sudár típusnévvé, Sudár Sportként bejegyezve. A Sudár Sport 1988-ban már önálló osztályban versenyzett, mivel sok olyan versenyző választotta „levezetésnek” a típust, aki már „kiöregedett” a kishajós osztályokból. Csillag Kati, Pfe- ningberger, Galgóczi és mások. Érdekesség, hogy sok „örök sudaras” az első szériából jutott hajóhoz, így Koncz Péter, Szenczi Ottó, Bárdossy Szabolcs és Nagy Tibor is. A megalakult osztályon látszott, hogy a hajó ki fog kerülni az önépítés kereteiből. Még egy érdekesség: a Sudár nemcsak a hajózásra, hanem a hajóépítésre is nagy hatással volt hazánkban. Dobó (Navalia), Soponyai (Nautic) és Sulkovszky (Enter) is önépítős Sudárral „zúgott bele” a szakmába.
– Milyen lehetőségek voltak a 80-as évek közepén az üzemi gyártásra?
– Változóak. Mivel az akkor még monopolhelyzetben lévő MHD balatonfüredi gyáregysége elég kurtán elutasította együttműködési ajánlatomat, az akkor legnagyobb magyar műanyag-feldolgozó üzemhez, az Argoplasthoz fordultam, akik aztán hozzávetőlegesen ötvenöt hajót gyártottak le. Az osztály szépen fejlődött, egyre többen versenyeztek, de túrázásra is sokan vásároltak hajókat.
– Mi volt az oka az újabb váltásnak, hogyan született a Sudár Regatta?
– Ha túlozni akarnék, azt mondanám, hogy elegem volt az iparművészeti munkából, és kitört belőlem a hajóépítő, de ez így csak félig igaz. A rendszerváltózás előszeleként érkező események bizonytalanná tették addigi fő megélhetésemet, így visszatértem eredeti szakmámhoz, a hajóépítéshez. Szívesen tettem meg ezt a lépést, mert mind önkifejezés, mind megélhetés szempontjából jobbnak tűnt. Még egy oka volt, az önépítésből átalakult CASCO-építés (üres héj gyártása, értékesítése) továbbra sem tette lehetővé igazán egységes hajók építését.
– Hogyan sikerült a váltás?
– Túl jól. Az első teljesen általam szériában épített Sudarak kiütötték a „vegyes építésű” hajókat. Természetesen ez nemcsák a hajó minőségi kivitelezésnek és a minimális, osztályelőíráson belüli változtatásnak, hanem a kiváló kormányosoknak – mint Csikós János és Tuss Miklós — is köszönhető volt. Tehát kitört a botrány: kizártak a saját osztályomból! Az eset mintha a mai politikát idézné.
– Hogyan élted meg a kizárást?
– Szerencsésen, annak köszönhetően, hogy egyre több „menő” vásárolt vagy kormányzott Sudarakat, például Fináczy, Székely Tonyó, Gömbös és mások. így a botrányt követő évben Sudár Regatta néven újabb osztály született.
– Mit tartasz a legfontosabbnak a Sudár-projektben?
– A közelséget az emberekhez, a vízhez és a természethez, az elérhető szolid eleganciát, finomságot, biztonságot, sportosságot, egyéniséget egy darab műanyagban. Mindez az összetartozást szimbolizálja, sok mindent, amiért érdemes dolgozni. És amikor egy szalagversenyen minden tizedik hajó Sudár, és egy sem adja föl!